GRAFOLÓGIA, mint önismeret

A kézírás lelkünk ujjlenyomata, teljesen egyedi, képet ad jellemző tulajdonságainkról. Az írásod megmutatja milyen is vagy. Nem tudod eltitkolni.

Üdvözöllek!

Nagy Zsuzsanna vagyok, a szűz jegyében születtem kos aszcendenssel.

Okleveles grafológus vagyok. A grafológiai tanulmányaimat azért kezdtem el annó, mert elsősorban saját magamat szerettem volna megismerni jobban, másodsorban pedig a mindenapi életben szerettem volna magamnak egy olyan segítséget az ember ismerethez, ami mindig velem van. Az ember életében az egyik legnehezebb dolog saját magunkkal szembe nézni. Tanulmányaim kezdetén az egyik tanáromat megkértem készítse el az írásom elemzését, hogy életem eseményeinek változását az írásomon is tudjam én is követni, mert az írás nem hazudik. Tanulmányaimban ahogy haladtam, egyre több felismerés jött nemcsak magammal kapcsolatosan. Az élet azóta is többször visszaigazolta számomra, hogy milyen nagy kicset kaptam azzal, hogy megtanulhattam a grafológia rejtelmeit, mert csak ránézek egy írásra és máris tudom, hogy az a másik ember milyen is. 

Az elmúlt években többféle önismereti módszerrel találkoztam előadásokon, könyvekben és mindig megerősödött bennem, hogy nincs új a nap alatt, minden út magunkhoz vezet, minden módszer magunkhoz visz csak más útvonalon, minden módszer egy segítség ahhoz, hogy az életünk útját könnyebbé tegyük. Azt gondolom, hogy a módszereket használni kell egészséges keretek között. Nem szabad egyiket sem elvakultan használni, vagy csak egy dologban hinni, mert akkor szélsőségesen fogjuk életünket élni. Nemcsak egy módszer, lehetőség van!!!!

Régi vágyam teljesül ebben az évben, elindítok egy ezovasárnap programsorozatot 2011.04.10-vel, mellyel megszeretném mutatni az embereknek, hogy minden módszer önmagunkhoz visz és semmi misztikus dolog nincs benne. A grafolgóiával is az ön- és emberismeretben szeretnék segíteni. Pl.: önismeret, párkapcsolati összeillőség, pályaválasztás, munkaerős kiválasztás.

Nagy Zsuzsanna

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 6
Heti: 2
Havi: 17
Össz.: 103 516

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
GRAFOLÓGIA, mint önismeret - © 2008 - 2024 - ezografologia.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »